Per multas afflictiones oportet nos ingredi in Regnum Dei. Act. 14. 22. * In se quotidie experiens scripsit, magnis Mundi honoribus indutus & exutus, vano titulo Comes Nicolaus de Bethlen Anno Salvatoris nati 1711. Scribentis aetatis 70mo. Captivitatis Dei 8tavo. Viennae 21. Septembr.    * ApCsel 14.22: Vulgata: „per multas tribulationes”

p. 9. Bécs, 1711 szeptember 21

Bethlen Miklós
(1642-1716), erdélyi kancellár, író

Gróf bethleni Bethlen Miklós 1642. szeptember 1-jén született a Küküllő vármegyei Kisbún községben (ma Boiu, Románia); Bethlen János (1613-1678) kancellár, történetíró és Váradi Borbála (?-1661) fia. Keresztúri Bíró Pál vezetésével tanult, mint korábban apja is, otthon és Gyulafehérvárott, majd a kolozsvári kollégiumban Apáczai Csere János keze alatt. 1661-ben mentorával, Csernátoni Pállal külföldre ment: Heidelbergben, Utrechtben, 1663-ban Leidenben tanult; Londonban és Párizsban az uralkodó is fogadta. Közben sok más várost meglátogatott. 1664 áprilisában haza indult, s útjában néhány napot Csáktornyán töltvén, éppen ott volt november 18-án, amikor Zrínyi Miklóst a vadkan megölte. Velencében több hónapot időzött. 1667-től Udvarhelyszék főkapitánya. Teleki Mihállyal együtt igyekezett kapcsolatot teremteni Erdély és a magyarországi elégedetlenek között. Névtelenül vagy hamis nyomdahellyel megjelent írásaiban az európai közvéleményt kívánta tájékoztatni a hazai ellenreformációs törekvésekről (Austriacae austeritatis continuatio, Velence [valójában Kolozsvár], 1672), és védelmébe vette az elítélt protestáns prédikátorokat (Apologia ministrorum …, 1677; Moribunda Transylvania, 1687). A hatalmi viszálykodások során 1676-ban Béldi Pál háromszéki főkapitányt lefogták, s vele Bethlent is, egy évig Fogarasban raboskodott. Thököly Imre 1681-es hadjáratában főstrázsamester, 1682-ben generális lett. Később kővárvidéki főkapitány, 1690-ben Máramaros vármegye főispánja.

A zernyesti csata után – melyben Thököly a török szövetségében 1690. augusztus 21-én megsemmisítő csapást mért az erdélyi és a császári seregre, és Heissler, a császári főparancsnok fogságba került, Teleki Mihály elesett – Bethlen Miklós felismerte a lehetőséget Erdély helyzetének rendezésére. Bécsben benyújtotta tervezetét, hozzá támogatókat talált, és elérte, hogy I. Lipót császár kibocsátotta a Diploma Leopoldinumot, melyet 1691 elején a fogarasi országgyűlésen hirdettek ki, és amely Erdélynek a Habsburg államon belül bizonyos belső politikai és közhatalmi önállóságot ígért, belső rendet, választott kormányzót, a három nemzet és a négy vallás szabadságát, a katonai és adóterhek korlátozását. 1691-ben Erdély gubernátorául Bánffy Györgyöt választották; Bethlen hat szavazattal mögötte maradt, s kancellár lett. Bethlen Miklós gondnoka volt az erdélyi református egyháznak, úgyszintén az enyedi és a kolozsvári kollégiumnak, támogatta a marosvásárhelyi gimnáziumot. Apjával együtt alapította a székelyudvarhelyi gimnáziumot. Kieszközölte, hogy az egyháznak és az iskoláknak újra megadják javadalmazásukat, a cameraticum beneficiumot. Bécsben is tekintélynek örvendett, I. Lipóttól 1696-ban grófi címet és 40 ezer rajnai forint ajándékot kapott.

Később Erdélyre megint keserves évek következtek. 1704-ben álnéven Columba Noe (Olaj ágat viselő Noe galambja …) címen röpiratot írt, melyet a bécsi holland és angol követnek akart elküldeni, de írása Rabutin, Erdély császári katonai főparancsnoka kezébe jutott, aki 1704-ben elfogatta, és felségsértési pert indított ellene. Négy évig volt rab Szebenben, aztán 1708-ban Bécsbe vitték. Bécsi fogsága elején, még 1708-ban írt egy kisebb latin munkát életéről és Erdély romlásának okairól: Sudores et cruces Nicolai comitis de Bethlen (Gróf Bethlen Miklós fáradalmai és gyötrelmei). A vád alól felmentették, de csak nem sokkal halála előtt szabadult. Bécsben halt meg 1716. október 17-én, fél évvel felesége halála után.

Első felesége (1668) Kún Ilona (1652-1685), osdolai Kún István (?-1690) küküllői főispán leánya volt. Ennek halála után elvette a korán árvaságra jutott Rhédei Júliát (1669-1716), Rhédei István leányát. Leányuk, Bethlen Júlia (1686-1722), 1703-ban Teleki Sándor (1679-1754) felesége lett.

Bethlen Miklós eszéki átmeneti börtönében 1708-ban kezdte, maga vigasztalására és mentségére, mindenekelőtt felesége és József fia (1698-1742) okulására, és Bécsben 1710-ben fejezte be Önéletírását, saját lelkének és életének és korának tükrét, az emlékirat műfajának ezt a hatalmas remekét. A 19. század elejéig több kéziratos másolat készült róla; Szalay László adta ki először 1858-ban, másodszor Tolnai Gábor 1943-ban. Önéletírásához tartozó s azt kiegészítő Imádságoskönyve még bensőségesebb vallomás önmagáról és nemzetéről.

Bethlen Miklós így zárja Önéletírását: „Végem Isten tudja,” majd: „Végeztem ezt eddig meae aetatis anno 67, mense 5., carceris anno 5., mense 9., Christi, horum judicis anno 1710. januarii 23. die.” (életem 67. évében, ötödik hónapjában, fogságomnak ötödik évében, kilencedik hónapjában, Krisztusnak, mindezek bírájának 1710. évében, január 23. napján.). Amikor a következő év szeptemberében az ifj. Pápai Páriz Albumába beír, már hetvenedik évében jár, s fogságának nyolcadik évét tölti. Az evilági hívságokat elhagyta. Pál és Barnabás apostolok tanításának igazságát saját keserves életének tapasztalatai vésték a lelkébe. Imádságoskönyve utolsó lapjain is ezt a gondolatot idézi fel: „… nemde nem mindenik viselte-é az ő keresztét és sok nyomorúságok által kellett az Isten országába bémenni.”

• Bethlen: Élete • Bethlen: Önéletírása • BritHung • Jöcher-Adelung • MÉL • MNL • Pallas • Szinnyei • ÚMÉL • ÚMIL • Zoványi-Ladányi