– – – Sed nihil tantus labor profuit. Tuum enim in hoc sum, ut illatam à Mundo nostris Manibus ac meritis pio conatu auferam controversiam, alios Amicorum mors avocat; hi frigescunt; illi pauperascunt: alii vana spe lactant; hi trepidare faciunt; intercedunt illi, mecum soliciti: his invitus sum; illis honoratus; multis fortasse suspectens; soli Deo notus. Interea anni defluunt, aetas languescit, vita admodum festinat; ego vero, tantis malis fissus ac languens, humanaeque satur infidelitatis, tandem acquiesco, et venientes olim expecto in votis Deos.

Nobili ac Generoso Juveni Viro, D[omi]no Francisco
P. Pápai, Cognato & [?] diuque quaesito, tandem
reperto, amantissimo, officia ac memoriam collocat
et insuper discedere a divitis volens Britannis, haec

peregrinus Hungarus.

Londini 1723 16 Julii st[ilo] v[eteri].

Symb.
– - – Tibi nos, tibi nostra supellex:
quicquid praeterea nostris reperitur in Hortis
Servierint – - – - -

 

 

„– – – Azonban mindez a fáradozás semmit sem ért. Tiéd vagyok, amennyiben jámbor szándékkal felveszem a világ által kezünkbe helyezett és érdemeinkre bízott vitát. Más barátainkat a halál szólította el; mások hanyatlásnak indultak; mások elszegényedtek; megint másokat hiú remények táplálnak; emezektől félek, amazok nyugtalanítanak; ezek kerülnek, amazok tisztelnek, sokan talán gyanakszanak rám; egyedül Isten ismer. Eközben az évek peregnek, jő az öregség, az élet sebesen tovaszáll; én meg, oly sok baj által gyötörve és nyomasztva, az emberek hűtlenségétől végképp megcsömörlötten, végre megnyugszom, és fohászkodva várom az istenek érkezését.”

A nemes és jeles ifjú Pápai Páriz Ferencnek, rég áhított, s végre meglelt kedves rokonomnak, szolgálatát és jó emlékezetét ajánlja, s végezetül Britannia gazdagságától elválni akarván e búcsúajándékot hagyja Nánásy András magyar peregrinus.

Londonban, 1723 július 16-án, az ó naptár szerint.

Jelmondat:
„– – – Tiéd vagyunk, tiéd minden holmink / s amit csak kertünkben fellelsz, mind neked szolgál – – – ”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

p. 443. London, 1723 július 27


Nánási Lovász András
(?-1750 után), erdélyi református lelkész

Nánási Lovász András Erdélyben született; N. L. Mihály (1662-1709) esperes fia, N. L. István (1624-1683/84) lelkész és Tofeus Mihály (1624-1684) református püspök unokája. Nagyenyeden tanult, majd 1721-ben a franekeri egyetemre ment. Járt Angliában is. Hazatérése után 1724-ben Kassán, 1728-tól Huszton, majd Visken (ma Viskove, Ukrajna), Nyíracsádon, 1737-től Marosszentkirályon volt lelkész. Magyarországról száműzték, s 1747-ben „Erdélyben bújdosó” pappá lett, míg 1750-ben a Telekiekhez került udvari papnak. Műve, gyászbeszédein és Pápai Páriz Ferenc halálára írt gyászversén kívül: Tacentis mundi respublica, sive cogitationes nonnullae rationales de statu animarum post mortem; praeses Ruard Andala, subjicit Andreas Nánási. Franeker, 1723.

Nánási 1723 júliusában írt be Pápai Páriz Albumába. Ebben az évben volt franekeri disputációja is, melynek elnöke, Ruardus ab Andala, 1719-ben írt az Albumba (129. p.).

• AlbFran 315 • Graaf • Peregrinus • Szinnyei • Zoványi-Ladányi