
– – – Sed nihil tantus labor profuit. Tuum enim in hoc sum, ut
illatam à Mundo nostris Manibus ac meritis pio conatu auferam
controversiam, alios Amicorum mors avocat; hi frigescunt; illi
pauperascunt: alii vana spe lactant; hi trepidare faciunt;
intercedunt illi, mecum soliciti: his invitus sum; illis
honoratus; multis fortasse suspectens; soli Deo notus. Interea
anni defluunt, aetas languescit, vita admodum festinat; ego vero,
tantis malis fissus ac languens, humanaeque satur infidelitatis,
tandem acquiesco, et venientes olim expecto in votis Deos.
Nobili ac Generoso Juveni Viro, D[omi]no Francisco
P. Pápai,
Cognato & [?] diuque quaesito, tandem
reperto, amantissimo,
officia ac memoriam collocat
et insuper discedere a divitis volens
Britannis, haec

peregrinus Hungarus.
Londini 1723 16 Julii st[ilo] v[eteri].
Symb.
– - – Tibi nos, tibi nostra supellex:
quicquid praeterea nostris reperitur in Hortis
Servierint – - – - - |
|
„– – – Azonban mindez a fáradozás semmit sem ért. Tiéd vagyok,
amennyiben jámbor szándékkal felveszem a világ által kezünkbe
helyezett és érdemeinkre bízott vitát. Más barátainkat a halál
szólította el; mások hanyatlásnak indultak; mások elszegényedtek;
megint másokat hiú remények táplálnak; emezektől félek, amazok
nyugtalanítanak; ezek kerülnek, amazok tisztelnek, sokan talán
gyanakszanak rám; egyedül Isten ismer. Eközben az évek peregnek,
jő az öregség, az élet sebesen tovaszáll; én meg, oly sok baj által
gyötörve és nyomasztva, az emberek hűtlenségétől végképp
megcsömörlötten, végre megnyugszom, és fohászkodva várom az
istenek érkezését.”A nemes és jeles
ifjú Pápai Páriz Ferencnek, rég áhított, s végre meglelt kedves
rokonomnak, szolgálatát és jó emlékezetét ajánlja, s végezetül
Britannia gazdagságától elválni akarván e búcsúajándékot hagyja
Nánásy András magyar peregrinus.
Londonban, 1723 július 16-án, az ó naptár
szerint.
Jelmondat:
„– – – Tiéd vagyunk, tiéd minden holmink / s amit csak kertünkben
fellelsz, mind neked szolgál – – – ”
|
p.
443. London, 1723 július 27
Nánási Lovász András
(?-1750 után), erdélyi református lelkész
Nánási Lovász András Erdélyben született; N. L. Mihály (1662-1709)
esperes fia, N. L. István (1624-1683/84) lelkész és Tofeus Mihály
(1624-1684) református püspök unokája. Nagyenyeden
tanult, majd 1721-ben a franekeri egyetemre ment. Járt Angliában
is. Hazatérése után 1724-ben Kassán, 1728-tól
Huszton, majd Visken (ma Viskove, Ukrajna), Nyíracsádon,
1737-től Marosszentkirályon volt
lelkész. Magyarországról száműzték, s 1747-ben „Erdélyben bújdosó”
pappá lett, míg 1750-ben a Telekiekhez került udvari papnak. Műve,
gyászbeszédein és Pápai Páriz Ferenc halálára írt gyászversén
kívül: Tacentis mundi respublica, sive cogitationes nonnullae
rationales de statu animarum post mortem; praeses Ruard
Andala, subjicit Andreas Nánási. Franeker, 1723.
Nánási 1723 júliusában írt be Pápai Páriz Albumába. Ebben az évben
volt franekeri disputációja is, melynek elnöke, Ruardus ab Andala,
1719-ben írt az Albumba (129. p.).
•
AlbFran 315 • Graaf • Peregrinus • Szinnyei • Zoványi-Ladányi |