Arentem Senio, viridam quoque frondibus ulmum,
Complexa est viridis vitis, opacâ comâ. *

Praenobili, ac Generoso, D[omi]no Francisco Pariz Avitae Virtutis et Nobilitatis Viro exemplari, in dificultatibus tristissimae peregrinationibus suae, Adjutori, et Fautori optimo, hoc Alciati emblemate, Albi possessoris (ut Vitis) generositatem, sui (ut ulmi) ariditatem, utriusque tamen per pietatem conjunctionem in sui observantiam exponit

Johannes Sz. Pathay Ung[aru]s SS. Th[eologiae] S[tudiosus]

Hallae Venetorum. 1713. 22 Augusti.

Nunc, et in terris, semper peregrinus.
 

* Az idézet Alciato, Emblemata 160 (Amicitia etiam post mortem durans) első két sora (lásd alább az augsburgi 1531-es első kiadásból). Az eredeti szöveg „viridi vitis opaca coma”-t mond, tehát a „viridis” a „coma”-ra vonatkozik, és nem a „vitis”-re.  * A jelmondat két jodja a Tetragrammaton, a négybetűs istennév rövidítése a posztbiblikus zsidó irodalomban. A két kis ferde vonal a jodok közt jelzi, hogy rövidítésről van szó – bár kissé helytelenül, mert egyrészt a zsidó iratok a rövidítés külön jelzése nélkül szokták a két jodot egymás mellé írni, másrészt a két ferde vonal hagyományosan nem egy, hanem több szó rövidítését és egy szóvá összevonását jelzi.

A nemes és jeles Páriz Ferencnek, az ősi erény és nemesség példájának, szomorú peregrinációm nehézségei közepette támogatómnak és pártfogómnak Alciato eme emblémájával tárom elébe e könyv tulajdonosának (mint a szőlőnek) nagylelkűségét, s a magam (akár a szilfa) szárazságát, miközben azonban mindkettőt összeköti a jámborság.

A magyar Johannes Sz. Pathay, teológus-hallgató

Jelmondat: [„Isten”] *

Venét-Halléban, 1713 augusztus 22-én.

Most, s itt a földön mindörökké peregrinus.